2011. november 4., péntek

A NAGY ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Mint azt már írtam a hét elején megtörtént a fotózás a tortákról. A torták után Tamás készített rólam is pár képet amint karamellezek. Nem szeretem magam visszanézni a képeken, de ezek a képek jók lettek :)
Persze nem nekem köszönhetően, hanem Tamás profizmusának !
A fotózás reggelén már izgatottan vártam, hogy végre elkezdődjön az amiért már hosszú hetek óta dolgozom és végre láthassam a munkám eredményét .
30 tortát készítettem és mind egy kicsit a szívemhez nőtt, mert valahol ez most egy önmegvalósítás, kiteljesedése a tudásomnak és az érzéseimnek.  Szerettem volna valami szemet gyönyörködtetőt és kápráztatót készíteni, amiből mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót . A legelső tortáknál még arra gondoltam, hogy nem fogok a tavalyihoz hasonló színekben és formákban változatos tortákat készíteni, inkább egy-két séma alapján fogok dolgozni. De ahogyan belemerültem és mentek a hetek , azon vettem észre magam, hogy már mindenféle színben pompázó tortám van. Mindig újabb és újabb ötletem lett és minden nap történt valami, ami megváltoztatta az elképzeléseimet. Végül lett : klasszikus, modern , kicsit elvont és romantikus hangulatú is .
Színekben nem tudtam meghazudtolni magam és készítettem jó néhány fekete-fehér tortát, de van ekrű és fehér színben kivitelezett darab is . A régi nagy kedvencem is visszatért és ez nem más mint a zöld. A már ismert virágaim mellett új virágokat is készítettem jó néhány fazonban. Ha a virágok méreteit tekintve nézem , most a megszokottnál is impozánsabb, már-már monumentális méretű darabokat is készítettem. néhány virág készítése meghaladta az 5 órát is . Igyekeztem a tőlem megszokott eleganciát és igényes kivitelt biztosítani és minden munkámban felfedezhető a stílusom, de valahogy most mégis minden más lett .
Továbbra is szívesen használtam szalagokat és brossokat kiegészítőként , de ez alkalommal szélesebb választékban mint valaha. Nem készítettem vicces és meghökkentő tortákat mint máskor , most csak  a stílusos kivitelezésre hangoltam magam és a tortáimat.
A fotózás nagyon jó hangulatban zajlott , hála Kövesdi Réka és Kaunitz Tamás szakértelmének.
A fotók csodálatosak lettek. Öröm volt nézni ahogyan a munkáim egy másik dimenzióban életre kelnek . A részletfotók szinte más megvilágításban mutatják a tortákat és a virágokat, kihozva az aprólékosan kidolgozott részleteket.
A torták fotózása után készült pár fotó rólam is és bár nem szeretem a dolognak ezt az oldalát, de végül nem lett túl feszengős egyik kép sem. Be kell látnom, hogy szükséges az arcomat is adnom a munkáimhoz, mert így lesz kerek a történet.Személyesebb a kapcsolatom a vendégekkel és a blogbéli ismerőseimmel. Ha nem bánjátok akkor megosztok veletek néhány képet a fent említettekből . A képek  a Matias Cukrászda  műhelyében készültek és nem egy előre elkészített díszletben, ettől is lett szerintem életszagú és természetes. Nem mesterkélt és megtervezett képekről van szó, hanem a pillanatot ragadta meg Tamás....szerintem nagyon jól :)

























 Remélem mindenkit nagyon kíváncsivá tettem a beszámolóval és felkelti azok érdeklődését is, akik eddig nem voltak rendszeres olvasói a blognak. Számomra a legfontosabb, hogy minél több ember érdeklődjön a cukrászat iránt , a tortakészítés szeretetével szeretném megfertőzni a világot, mert ez a lehetőségek és a kreativitás kimeríthetetlen tárháza.
Ajánlom mindenki figyelmébe Az  A.F.Stúdió munkásságát, érdemes megnézni a fotókat!
(A képre kattintva megtekinthető)



És egy kis kedvcsináló:
 

Valamint Kövesdi Réka  fotóit :)









Kövesdi Réka fotográfia(A képre kattintva megtekinthető )


És egy kis kedvcsináló :)










8 megjegyzés:

  1. Személy szerint nagyon várom a fotókat! Gyönyörűek lesznek a torták, ebben biztos vagyok! Igaz csak a felső szintje látszik az egyiknek, de ennyiből is kiderül, hogy valami csoda lesz. Különleges ez a zöld és a virág formája is, az elrendezéséről nem is beszélve.
    Természetes vagy a képeken nagyon. Lehet dicsérni a fotóst és a technikát, de csak jó alapanyagból lehet dolgozni, ezt te is tudod :)

    VálaszTörlés
  2. De izgalmas! Nagyon várom már a tortákat. Nem kell szerénykedned, nagyon jól mutatsz a fotókon, jó, hogy feltetted őket, látszik az arcodon, hogy szereted amit csinálsz. Persze, ezt eddig is tudtuk, de jó látni munka közben. Arra az öt órás virágra már nagyon kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
  3. Persze, kell egy jó fotós, aki jól megörökíti a pillanatot. Ehhez azonban kellenek azok a pillanatok, azok a részletek, amiket érdemes jól megörökíteni! Csodálatosak a munkáid, már türelmetlenül várom, hogy láthassam őket!
    Hogy végül mégis számtalanféle formát és színt vittél az esküvői tortákba, az arra bizonyíték, hogy még millió ötlet él benned. Kívánom, hogy mindet ekkora szeretettel valósítsd majd meg!
    A tortákkal kapcsolatban pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi is lehet, ami a te stílusod, de mégis valami más.

    VálaszTörlés
  4. A képeket nézegetve egyrészt eszméletlenül felcsigáztad a kíváncsiságomat, másrészt, az átszellemült arckifejezésedet látva tuti, hogy élvezettel merülsz el egy-egy csodavilágba, amiből áthozod magaddal a remekműveidet. Csak csodálni tudom azt, amit és ahogyan alkotsz.

    VálaszTörlés
  5. Én eddig is nagyon kíváncsi voltam a képekre,de most hogy elolvastam a beszámolódat, még inkább kíváncsi lettem. Mondhatjuk, hogy tűkön ülök és alig bírom kivárni, hogy megnézhessem milyen csodákat alkottál! :) Egyébként a képeket elnézve az első pár szó, ami eszembe jutott, az a profizmus és a precizitás.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon köszönöm a hozzászólást mindenkinek!
    Nem lehet szavakba önteni azt az érzést amikor egy-egy torta elkészül és végre beteljesedik egy álom, ami egészen addig csak a fejemben létezett.
    Annál is inkább nagy élmény, mert a formába öntés közben az ember látja a gondolatban nem látható hibákat és nyesegeti a vadhajtásokat egészen a beteljesedésig. És ha már az álom megszületett, akkor látja az ember mire képes és mennyi van még benne a folytatáshoz. Én úgy érzem még sok álmot szeretnék megvalósítani és még sokak álmát szeretném beteljesíteni a képességeim legjavát adva. Azzal, hogy ennyien olvassátok a blogot és megtiszteltek a véleményetekkel részeseivé váltok a munkámnak és akaratlanul is inspiráltok a következő torták megvalósításánál.

    KÖSZÖNÖM NEKTEK

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jók lettek a képek!Látod nincs miért izgulni,nagyon sokan kíváncsiak a tortákra,biztosra veheted hatalmas sikert fogsz elérni velük!
    Így van a nevedhez az arcodat is "adnod" kell - mert ez nem a magamutogatásról szól részedről ezt biztosra veheti mindenki - viszont fontos,a vendégeidnek. Sokan biztosan szeretnék nem csak "egy" névhez kötni az a tortát amit megrendeltek,hanem egy emberhez egy cukrászhoz,akihez szívesen jönnek vissza újra és újra.
    Én tényleg büszke vagyok rád,a kitartásodra,a szakmai profizmusodra és örülök,hogy egy kicsit részese lehetek,igaz a másik oldalról,a sikerednek. :)

    VálaszTörlés
  8. Tényleg jók a képek! Ahogy belemerültél a munkába, talán már nem is volt olyan rossz!!:)
    Az alkotásaiddal mindenkit elbűvölsz, aki rátalál az oldaladra, tuti rendszeres olvasód lesz!!

    VálaszTörlés