2016. január 18., hétfő

Réteges desszert receptje

A réteges desszertek azért  olyan kedveltek, mert a legegyszerűbb vendégváró, ami minden szakmai tapasztalat nélkül könnyen elkészíthető és a választott íztől függően szabadon variálható is ...

Én jelen esetben egy tiramisu jellegű desszertet készítettem aminek a receptjét most ismét megosztom veletek.



Hozzávalók egy körülbelül 2 literes edényhez:

1 csomag babapiskóta készen vásárolt, vagy saját magunk is készíthetjük (recept a végén )

Krémhez :
 főzött alaphoz:
3 dl tej
3 dkg vaníliás pudingpor
fél rúd vanília
10 dkg cukor

30 dkg mascarpone
3 dl tejszín habbá verve

2 dl kávé ( én közepes erősségűt főztem, de mindenki saját ízlése szerint készítheti )
1 dl méz ( én napraforgó mézet használok, mert szerintem azzal finomabb )
0,5 dl amarettó likőr


A 3 dl tejből a pudinggal, cukorral és kikapart vaníliarúddal krémet főzünk, majd kihűtjük és ezután jól kikeverjük. A kihűlésig érdemes letakarni fóliával, hogy ne bőrösödjön be a teteje.
dúsítjuk a mascarponéval, majd végül a habbá vert tejszínnel.

Az előre lefőzött és kihűtött kávét elkeverjük a mézzel és a likőrrel, majd ebbe elkezdjük a piskótákat megmeríteni és egy picit megáztatni. Egy üvegedénybe teszünk a krémből néhány kanállal és erre csillag alakban elrendezünk körkörösen néhány áztatott piskótát. érdemes félbe törni a piskótákat, hogy szépen ki lehessen rakni az edényt. ezután a krémből néhány kanál ismét és erre jön egy újabb réteg áztatott piskóta. Ha igazán szépet akarunk, akkor a piskótákat mindig az előző sor piskóta közé tegyük és így szépen kirajzolódik majd a mintája az edény falán....
Folytassuk ezt addig, amíg az edény megtelik :)
A tetejét én csokiforgáccsal és kakaóval díszítettem meg.

Arra ügyeljünk, hogy a piskótákat csak néhány másodpercig tegyük a kávés szipupba, hogy ne ázzon át teljesen !


A végeredmény egy kellemes desszert, ami felnőttek és gyermekek kedvence lesz :)
Néhány órás hűtőben pihentetés után a végeredmény egy selymesen lágy krém, pikáns piskótákkal rétegezve... A krém amiatt semlegesebb, mert a mézes kávés piskóták megadják a desszert tökéletes összhangját .

Piskóta készítése



2 db tojás sárgája
4 db tojás fehérje
6 dkg cukor
9 dkg liszt

A tojások fehérjét verhük habbá a cukorral és a tojások sárgáját keverjök bele néhány mozdulattal egy habverővel, majd forgassuk bele a lisztet.
A kész tésztát tegyük egy habzsákba és papírral fedett sütőlapra nyomjuk piskóta formákat. A tetejüket hintsük meg liszt porával és süssük ki 160 fokos sütőben készre , kb 8-10 perc alatt
Hagyjuk a lemezen kihűlni és használhatjuk is :)
Ha olajozott és lisztezett lemezen sütjük, akkor ropogósabbak lesznek .




2016. január 14., csütörtök

Krémes klasszikus csokoládé torta recept , ahogyan én szeretem :)

Krémes klasszikus csokoládé tortát készítek ma és ha van kedvetek, akkor tartsatok velem ti is !

Ma nem lesz sok fázisfotó, mert nem volt időm közben fotózgatni, de ha figyeltek, akkor gyerekjáték lesz az egész, ezt megígérhetem nektek :)



Hozzávalók :

Tésztához :
 8 db tojás
16 dkg cukor
18 dkg liszt
2 dkg sötét kakaópor 
5 dkg csokoládé
egy késhegynyi sütőpor

Krémhez:

5db tojássárga
4 dl tej
12 dkg cukor
2 dkg liszt
egy rúd vanília

25 dkg olvasztott csokoládé minimum 60 %-os
4 dl tejszín
3 cl krémlikőr (kihagyható )

Csokoládé ganage :
2 dl tejszín
20 dkg csokoládé

Készítése :

A tészta készítése a klasszikus módon történik. A tojásokat szétválasztjuk és a tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A cukrot akkor adjuk a tojáshoz, amikor egy kicsit már kihabosodott, de ez nem több 15-20 másodpercnyi várakozásnál maximális fokozatnál...
Ha a hab kifehéredett és szép fényes, kemény ( de nem túl kemény, mert gyakori probléma, hogy a habot túlverik és törik szinte a hab. Legyen olyan állaga, mint egy szép sűrű tejszínhab ), akkor a hab egy részét a tojások sárgájához adjuk és azt szépen kikeverjük. Ezután a két tojáshabot ebe keverjük fakanállal  körkörös mozdulatokkal az edény közepéből kiindulva az edény széle felé ( ez azért fontos, mert így lesz a tészta egynemű és nem keverjük le a masszát ) Ezután belekeverjük a liszt, kakaó és sütőpor elegyét, amit szitálás után tehetünk csak meg ...
A végén pedig az olvasztott csokoládét belecsorgatjuk a fakanállal.

Nem kell félni a folyamatoktól és az a fontos, hogy mindezt bátran tegyétek, mert a tészta megérzi a félelmet !!! :)

A tésztát egy  sütőpapírra helyezett ,klasszikus méretű tortaformába ( 26 cm átmérőjű ) kaparjuk és a közepétől a pereme felé szépen kihúzzuk.
A háziasszonyok klasszikus problémája, hogy a piskótát szép egyenletesen elkenik, de a tészta sütés közben a közepén kitüremkedik. Emiatt kell a tésztát szépen kihúzni a széle felé és így a tortakarika sütés után szép egyenes lesz  ...

160 fokos sütőben 40-45 perc alatt kisül.Sütő függő, de érdemes félidőnél a tortát megfordítani...
Ha a tészta kisült akkor a tetejét érdemes meglisztezni egy kicsit , majd egy határozott mozdulattal átfordítani. Egy percnyi várakozás után a papírt húzzuk le róla és a tortakarikát állítsuk az oldalára , így a levegő átjárja majd, így könnyen hűl és nem fog beizzadni a teteje...


Amíg a torta a sütőben van készítsük el a krémet.
Az 5 tojás sárgát tegyük egy tálba, majd adjunk hozzá a lisztet és egy kevés tejet, majd jól keverjük ki és ezután adjunk hozzá még egy kis tejet, hogy képlékenyebb legyen, ez a tejmennyiség kb 1 dl legyen. A maradék 3 dl tejet tegyük fel a cukorral forrni,,kaparjuk bele a vanília rúd magjait majd ha forr, vegyük le a tűzről és habverővel keverjük át alaposan, majd a tojásos keveréket is keverjük át és öntsük hozzá folyamatos keverés mellett. egy picit tegyük vissza a lángra, de csak addig, amíg szép sűrű krémmé nem áll össze, ezután takarjuk le egy fóliával, hogy ne száradjon be és szépen hűtsük ki...
Ha a tortakarika kihűlt akkor vágjuk ki a formából és vágjuk 3 egyenlő részre egy fűrészkéssel, ami ha lehet legyen éles és hosszú pengés....
A sütőformát ne tegyük el, csak kaparjuk ki az oldalát és az oldalát béleljük ki kb 10 cm szélesre vágott szilikon vagy sütőpapírral... Háziasszonyként ez a legjobb módszer, mert nem várható el egy gyakorlatlanabb embertől, hogy szép egyenes oldalú tortát töltsön, de ha a karikába tölti a tortát, akkor az szép egyenletes lesz majd ...

Ha a krém is kihűlt, akkor a tejszínt kemény habbá verjük és a csokoládét vízgőzön felolvasztjuk.
Kevesen tudják, hogy jó tejszínhabot házilag úgy lehet leginkább verni, ha a tejszín egy napot a hűtőben pihen és a felhasználás előtt egy-két órát a fagyasztóban van... Egy magasabb edényben pl: mérőkancsó kézi habverővel pár perc alatt kihabosodik és nem is fröcsög körbe mindent a konyhában :)

A kihűlt főzött krémet egy nagyobb tálba tesszük és kézi habverővel kikeverjük , majd a kis likőrünket belekeverjük. Az olvasztott csokoládét belekaparjuk és határozottan kikeverjük, végül a tejszínt is hozzákeverjük 2-3 részletben.

Vegyük elő az előkészített tortakarikát és tegyük az aljába az első piskótalapot, majd a krém felét tegyük bele és simítsuk el egy eszközzel, ami lehet egy kanál is otthon :)   vagy egyszerűbb és tisztább munka, ha a krémet egy egyszer használatos habzsákba tesszük és körkörösen a lapra nyomjuk.. Fedjük le a második lappal, majd ismételjük meg az előbbieket. Ezután zárjuk le a harmadik lappal és egyenletesen nyomkodjuk el a tetejét.

Gyakorlottabbak nyugodtan töltsék be a tortát késsel és kenjék át a külsejét :)

Az a legjobb, ha a torta egy éjszakát a hűtőben pihen és másnap folytatjuk a befejezéssel, amihez a tejszínt felforraljuk és a csokoládéra öntjük, így egy finom csokoládé ganage bevonatot kapunk majd .   Ezt a krémes csokoládét addig hűtsük, míg elég krémes állaga lesz ahhoz, hogy a tortánkat át tudjuk kenni vele . A lényeg az, hogy az oldalán egyenletesen legyen csokoládé és a teteje szép egyenletes legyen. A torta oldalán a csokoládé bevonat jól tapad és erre akár csokoládé lapokat, akár csokoládé forgácsot, de akár pirított magvakat, vagy amit szeretnétek szépen fel lehet vinni  (panírozni ) és a díszítés marad már csak :)

Én kis csokoládé díszekkel és némi friss gyümölccsel dekoráltam :)

 A leírásban igyekeztem a segítségetekre lenni és elmagyarázni egy-két dolgot, de azok akik kicsit jártasak a konyhában, biztosan boldogulnak majd ezek nélkül is :)   Ez a torta is a saját receptem és nem  példa értékű, illetve egy kicsit le van egyszerűsítve a háziasszonyok kedvére :)   Ezt a tortát is készítettük annak idején az Élményműhelyben, ami nagyon szép emlék marad nekem :)
Azt hiszem, hogy mindenki aki részt vett egy tanfolyamon szerette  és élmény volt a sütés, bár mindig megkaptam, hogy így könnyű, mert ott voltam én, de így is menni fog nektek is !

Ne feledjétek, hogy sütni jó és ha meg van a siker, akkor élmény is !

Használjátok egészséggel és jó étvágyat kívánok nektek !

Lengyel József



2016. január 13., szerda

DARTH VADER SISAKJÁNAK KÉSZÍTÉSE TORTÁBÓL.

Még nem volt ilyen az oldalon nálam és bevallom, hogy nem is tudom, hogyan álljak neki, de azért megpróbálkozom, most egy fázisfotókkal ellátott tortakészítést bemutatni nektek .
Mi lehetne az első ilyen típusú posztom, mint egy DARTH VADER SISAK .

Én már készítettem néhányat, így, ha nem is nagy tapasztalattal, de megosztom veletek szívesen a készítését , mármint azt, ahogyan én készítem :)
Készíthető kör illetve négyzet alakú tortából egyaránt, de ez a lényegen igazából sokat nem változtat, mert annyi faragni való van vele és ráadásul több fázisban, hogy a kész, kifaragott torta mindenképp több "tortadarabból" fog állni.

Első lépésben egy éles recés késsel nekilátok a torta faragásának :)
Magam elé véve a tortát és a sisak képét képzeletben megpróbálom kivetíteni a kívánt formát a tortára.
Az alap körvonalakat rákarcolom a tortára és kezdődhet a faragás.


Nem kell megijedni, hogy nagyon elrontjuk, mert, ha valamit véletlen levágnánk , amit nem kellett volna, az krémmel szépen visszailleszthető és minden a helyén marad :)
Használjuk bátran a fantáziánkat és igyekezzünk a lehetőségekhez képest a legjobb kiinduló formát kialakítani ....
Fontos, hogy nem kell elsőre a tökéletes végeredményt kialakítani, mert még több fázisban lehet finomítani a végleges formán.



Amikor az alapforma kontúrjai meg vannak és már kivehető a kívánt forma, és ami a legfontosabb, hogy az arányok stimmelnek, akkor egy vékony vajas krémmel át kell kenni a tortát és a formán ezzel lehet finomítani is .

A vajas krém: Én vaj és porcukor 2:1 arányú keverékét használom, jól kihabosítva és vaníliakivonattal ízesítve .

A vajas krém amiatt is fontos, mert a torták magas nedvességtartalma a krém miatt könnyen megoldja a bevonatot és az így lecsúszhat, megolvadhat és erősen hólyagosodik...

A tortát kicsit tegyük hűtőbe, hogy a vajas réteg megdermedjen, majd folytathatjuk a formázást, faragást .
Ennél a lépésnél, már a végleges forma kialakítása  a legfontosabb.
A megdermedt vajas átkenés jól faragható, így a fontos éleket szépen ki tudjuk már alakítani.
Ezután ismét átkenjük a tortát , ügyelve az élek és a felületek kialakítására....


Ha ezzel meg vagyunk, akkor a tortatálcát amin a torta van szépen töröljük körbe, hogy ne legyen rajta szennyeződés, ami krém illetve torta morzsa lehet, mert a tortát dermesztés után burkolni fogjuk és a bevonatunk tele lesz a torta maradékával, ha úgy maradna....



 Ezutá következhet a burkolat nyújtása és kialakítása a formatortán.
A burkolatot , jelen esetben fondant bevonatot  jól átgyúrjuk és kinyújtjuk 2-3 mm vastagságra.
Amiatt sem vékonyabbra, mert a tortára simítás közben még nyúlik az anyag és vékonyodik. Vékonyabb anyag használatánál, könnyen kiszakad , ami már nehezen, vagy nem javítható és felesleges bosszankodást okoz.
Ha sikeresen felvittük a tortára a bevonatot, a felesleges buborékokat kiszúrhatjuk egy vékony tűvel és a torta kontúrjait egy mintázó segítségével szépen berajzolgatjuk.




Ezután a torta alsó élét szépen körbevágjuk és az esetleges plusz kiegészítőket a tortára illesztjük....az esetleges finomhangolást elvégezzük...



Ezután már nincs más dolgunk, mint a festés :)
Én szeretem az ilyen tortákat airbrush technikával készíteni.
Elsőként egy réteget viszek fel a tortára, ügyelve arra, hogy minden fehér részletet befedjek vele és a torta így sötét szürke árnyalatot kap.
Számomra az a legfontosabb ilyenkor, hogy egyenletes felületet kapva szépen lefedjem a tortát.
Ha ezzel meg vagyok, utána ismét átfújom a tortát , ami így már egyöntetű fekete felületet kap a festéktől.


A második réteg után a torta kész és már csak az ünnepeltet várja :)

Remélem tudtam egy picit segíteni nektek és talált magának mindenki egy kis újdonságot.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a lépések a saját kialakított technikáim és az én saját berögződéseim :)
Nem mondom, hogy példa értékű és követendő példa :)
De szerettem volna már rég egy olyan posztot, ahol betekintést adok a formatorták világába az én asztalomon ....

Jó tortázást kívánok nektek !

Lengyel József

2016. január 12., kedd

A legfinomabb túróspogácsa receptje...

 A mai napon a nagy szabadságolásom harmadik napján máris jelentkezett a sütés iránti honvágyam :)   Nem akartam nagyot sütni és nem akartam sokat pepecselni, de szerettem volna sütni és enni valami nagyon finomat..... valami olyat, amit régen ettem már .
Így esett, hogy készítettem egy adag túrós pogácsát , ami olyan tökéletes és elronthatatlan, hogy bárki elkészítheti és a siker tuti garantált !   Ha elkészítitek, akkor ti lesztek a család, vagy a baráti társaság középpontjában .





Ma poénból a privát oldalamon kitettem a kész pogik képét és annyian akartátok a receptet, hogy ám legyen, most leírom nektek és használjátok egészséggel :)

Túrós pogácsa :

Hozzávalók :
1 kg túró
1 kg vaj ( és szigorúan vaj )
1 kg liszt
4 tojás sárgája
4 dkg só
5 dkg élesztő


Elkészítés :
A túrót és a szoba hőmérsékletű puha vajat a tojások sárgájával és a sóval egy tálban jól összedolgozzuk. Az élesztőt egy kevés cukros tejben felfuttatjuk és ezt is hozzádolgozzuk, végül a lisztet is kisebb részletekben belegyúrjuk.   Én 4-5 részletben szoktam hozzáadni.
Amikor a tészta egyneművé válik és szép képlékeny a massza, akkor egy erősebben lisztezett deszkára kitesszük és szép kis cipót formálunk belőle.
Én általában egy jó maréknyi lisztet még hozzá szoktam gyúrni, hogy ne legyen olyan ragacsos a tészta.
Ilyenkor szépen  ki lehet mosakodni a gyúrásból és el lehet kezdeni a tészta hajtogatását....
Egy ekkora tésztát legalább 40x80 cm méretre ki kell nyújtani, majd képzeletben három részre osztva a két szélét befelé ráhajtani.
Szépen le kell takarni a deszkán hagyva egy nejlon zacskóval.




Ez azért jobb mint egy konyharuha, mert elzárja a tésztát a levegőtől és nem tud kicserepesedni és beszáradni a tészta ...
10 perces pihentetés után a tésztát kitakarjuk és lisztezés mellett ismét nyújtunk, majd hajtunk a tésztán egyet .
Ismét betakargatjuk 10 percre , majd ismételgetjük, addig, amíg  öt alkalmat nem hajtottuk a tésztát ...

Az ötödik alkalom után a tésztát ujjnyi vastagságra nyújtjuk és szépen kiszaggatjuk kerek szaggatóval. ( én nem szeretem, ha kicsik a pogik, mert akkor sokkal könnyebben ki lehet a sütés közben szárítani , illetve hamarabb el is dőlnek a sütés közben és nem lesznek szép formásak, pedig az fontos egy pogácsánál )

Sütőpapírral fedett sütőlemezre rakosgatjuk őket, figyelve arra, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz, mert sütés közben szép nagyok lesznek és nem jó, ha egymásra kelnek a pogácsák !
Tetejüket tojássárgával kenjük meg és reszelt sajtot tegyünk egy nagy csipettel rájuk. Ne sajnáljuk a sajtot sem, mert, a sütés közben gyönyörűen rápirulnak és ropogós páncéllal vértezi fel a pogikat majd :)


 


Mivel a tészta végig az asztalon volt és hajtogatás közben szépen dolgozott az élesztő benne, nem szükséges semmi kelesztés már és mehetnek is s ütőbe .
160 fokon légkeverésen kell sütni amíg aranybarnák nem lesznek.
A sütés változó, mert méret és sütőfüggő, de 20 -30 perc alatt általában szépen megsülnek .
Ajánlatos félidőben megfordítani , hogy szép egyenletesre süljön.

A kész pogácsákat én mindig forrón eszem és utána a gyomorfájást is vállalom, mert az élmény leírhatatlan !
A pogácsa olyan könnyű, mint a vatta a közepe lágy és réteges, a külseje szép ropogós lesz.
Ez a recept a sok vaj és túró miatt olyan tartós, hogy akár másnap is remek ízélményt ad, mert nem szárad ki !

Én 1,5 kg túróból gyúrtam tésztát és csak a felét sütöttem ki, a másik felét sütőpapírral fedett tálcára raktam szorosan egymás mellé és lekenés, sajtozás után lefagyasztottam.
Másnap szét kell törni a pogácsákat és ki lehet zacskózni, vagy dobozolni és maradhat a mélyhűtőben.
Ha szükség lenne rá, akkor ki kell venni és szétrakosgatni egy sütőpapíros tepsiben és szobahőmérsékleten 2 óra olvasztás után lehet is sütni.
Így egy kosszal meg lehet úszni több adag pogácsát is és sokszor jól jön egy kis segítség a konyhában, ha váratlan vendég van, vagy csak nincs idő a hajtogatásra....

Remélem örömét leli majd a receptben mindenki és sokan kipróbáljátok majd !

Jó étvágyat kívánok hozzá és használjátok egészséggel a receptet :)


Lengyel József